Politika

Non plus ultra kombinációk

Az alkotmánybíróság szombaton helyt adott a botrányairól elhíresült Diana Şoşoacă, európai parlamenti képviselő, a szélsőségesen nacionalista SOS Románia Párt elnökének álamfőjelölése elleni óvásoknak, és megsemmisítette a Központi Választási Iroda (BEC) korábbi határozatát, amellyel iktatták jelölési dossziéját.

A döntés végleges, Diana Şoşoacă nem indulhat az államelnök-választáson.

Meg sem várva az alkotmánybíróság által 5:2 arányban hozott határozat indoklásának közlését, liberális és ellenzéki pártelnökök, vezető politikusok, alkotmánybírósági döntésekbe való politikai beavatkozással vádolták a szociáldemokratákat.

Szerintük a PSD áll az alkotmánybíróság döntésének hátterében, mert Marcel Ciolacu számára az a legelőnyösebb, ha George Simionnal, a szélsőséges AUR párt elnökével kell megmérkőznie a második fordulóban.

Azt viszont elkerülik megemlíteni, miért nem bíznak abban, hogy jelöltjük, Nicole Ciucă pártelnök jut be a második fordulóba.

Az még jobban komplikálja a helyzetet, hogy Șoșoacă, aki kudarcáért, az Európai Unió, az amerikaiak és a zsidók manipulációit teszi felelősnek, határozottan felszólítja híveit, ne szavazzanak a szerinte áruló George Simionra, megcáfolva ezzel a liberális vádakat és feltételezéseket.

 Utána keresve kiderül, a két ellenszavazat azoktól az alkotmánybíróktól származik, akiket Iohannis, illetve a Nemzeti Liberális Párt jelölt annakidején a taláros testületbe, az öt igenből négy a PSD, egy az RMDSZ által jelölttől.

A Szociáldemokrata Párt kiadott egy közleményt, amelyben az alkotmánybírósági döntés indoklásának közzétételét sürgetik.

A demokráciára veszélyes, a választhatósági elvet megcsúfoló, precedens nélküli döntést hirdetők nem fogadták meg a volt alkotmánybíró, igazságügyminiszter, egyetemi tanár, Tudorel Toader intelmét, mely szerint meg kell várni a döntés indoklását, mert az Alkotmány és a 370/2004 számú Törvény egyes cikkelyei figyelembevételével, amennyiben vannak ezen előírások megsértését bizonyító dokumentumok, lehetséges a jelölt kizárása.

Festina lente! (Lassan járj, tovább érsz!)

Lakatos P.


Érdekelhet még...

Népszerű cikkek...