Adott külpolitika sikerességét összességében csak utólag, évek múltán lehet érdemlegesen megállapítani. Napjaink komplex globális versenyében a sikeres külpolitikai döntéshozatal egy állam számára meghatározó jelentőséggel bír.
Egy podcast beszélgetésen példákkal érveltem, bizonyítandó, hogy a huszadik században a román külpolitika sokkal sikeresebb volt, mint a magyar.
Ez az elfogulatlan történészek véleménye is, különös tekintettel a világháborúk lezárását jelentő békeszerződésekre, a szovjet hadsereg 1956-os budapesti bevonulására, valamint az 1991-es kivonulására Magyarországról, szemben az 1958-beli Romániából történő kivonulással, az 1968-as Csehszlovákia elleni intervencióban való magyar részvétellel.
A huszonegyedik század első tíz éve a magyar külpolitika sikereit hozta.
Miután 1996-ban Magyarország csatlakozott az OECD-hez, majd 1999-ben a NATO, 2004-ben az Európai Unió teljes jogú tagjává vált, 2007-ben pedig a schengeni övezethez csatlakozott, úgy tűnt, számára ez a külpolitikai sikerek századja lesz.
Ezidőben Románia csak 2004-ben lett a NATO, 2007-ben az Európai Unió teljes jogú tagja, az OECD-hez és a schengeni övezethez, bár mindent megtett, még nem sikerült csatlakoznia.
A bíztató századkezdet ellenére, a 2010-ben megszerzett parlamenti többség birtokában, ami abszolút teljhatalmat biztosított, a második Orbán-kormány új, tranzakzcionalista külpolitikai stratégiát alakított ki.
A szakirodalom szerint ez azt jelenti, hogy egy állam vezetése a pillanatnyi haszon reményében bonyolítja külkapcsolatait, figyelmen kívül hagyva a fennálló szövetségi normákat és gyakorlatot.
Ezt a hozzáállást jól példázza, hogy Magyarország, bár az Unió legkorruptabb országa, 42 pont a korrupciós indexe a legutóbbi éves kimutatás alapján, nem csatlakozott az Európai Ügyészséghez (EPPO), amelynek egyik legfontosabb feladata az uniós pénzek felhasználásának ellenőrzése.
Pártvonalon hasonló a helyzet, ami azt bizonyítja, Orbán Viktor bár szereti a focit, a politikában nem képes hosszú időn át egy csapatban játszani, ha nem ő viszi a prímet.
A FIDESZ 1992-ben a Liberális Internacionálé teljes jogú tagja lett, 2000-ben kilépett és az Európai Néppárt tagja lett. A viszony 2015-ben a menekültválság után mérgesedett el, amikor Magyarország az Unió többségi álláspontjával szemben pozícionálta magát.
2021-ben a jogállamisági vita, a hétéves költségvetés és a koronavírus-mentőcsomag belengetett vitája szakításhoz vezetett, jelezve a FIDESZ szélsőjobbra tartását.
Eközben az Európai Bizottság 16 év után hivatalosan hatályon kívül helyezte a Romániára vonatkozó együttműködési és ellenőrzési mechanizmust, amelyet 2007-ben vezettek be, hogy megkönnyítsék a fellépést a korrupció elleni küzdelem és a szervezett bűnözés terén, valamint elősegítsék az igazságügyi reformokat.
Románia korrupciós indexe sem jó, de folyamatosan javulva (legutóbb 46 pont)
lehagyta Magyarországot.
A jelenleg zajló külpolitikai eseményekkel kapcsolatban, amikor Orbán Viktor presztizskérdésnek tekinti az EU-Ukrajna csatlakozási tárgyalásainak megakadályozását, több forgatókönyv lehetséges.
Abból kiindulva, hogy már 2013-ban küszöbön állt az EU-Ukrajna társulási szerződés aláírása, ami egyéb okok miatt nem következett be, viszont akkor a magyar miniszterelnök nem vétózott, pedig Ukrajna tíz évvel ezelőtt még felkészületlenebb volt, ez az indoklás nem helytálló.
Mi több, lehetetlen helyzetbe hozza önmagát, hangzatosan érvelve újabb, nyugatbalkáni országokkal történő bővítést szorgalmazva, miközben azok az országok sem teljesítenek több csatlakozási feltételt.
Az első forgatókönyv szerint, a vétóval történő fenyegetéssel próbálja elérni a jogállamisági problémák miatt zárolt uniós alapok folyósítását.
Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja, tartja a közmondás. Az Európai Bizottság friss döntése, mely szerint Magyarország 10,2 milliárd euróhoz juthat hozzá a visszatartott forrásokból, összefügghet Orbán Viktor kisétálásával az Ukrajnával kapcsolatos döntés meghozatala előtt.
A tranzakcionalista külpolitika gyakorlatába illik a Bulgária schengeni csatlakozásának belengetett vétózása, amennyiben Szófia nem vonja vissza az orosz gáz tranzitdíjának megemelését, ami 20 százalékkal megdrágítaná a gáz árát Magyarországon.
A másik szerint, bár Putyin legutóbb azt nyilatkozta, hogy Orbán nem orosz-, hanem nemzetbarát politikus, valójában számára „az ellenségem ellensége a barátom” mondás a mértékadó. Ezt tudja a magyar miniszterelnök is.
Orbán Viktor se nem nyert, se nem vesztett Brüsszelben, hanem némi színjáték után megtette azt, amit elvárt Putyin. Blokkolta az Ukrajnának szánt 50 milliárd euró EU-s támogatást, amire annak az oroszellenes háborúban égető szüksége lenne.
Az orbáni bel- és külpolitika vélt vagy valós sikereinek felmutatása a kormányzati kommunikációban egyfajta rezsimfenntartó funkcióval rendelkezik.
Orbán Viktor számára, aki névlegesen is magára vette a külpolitika irányítását,
nem létezik kudarc, meghátrálás EU-s szinten, csak az erők rendezett átcsoportosítása a keleti nyitás jegyében.
Ennek megfelelően a kormánypropaganda sikernek, győzelemnek állítja be azt, hogy gyakorlatilag Orbán magára maradt, elszigetelődött uniós szinten.
Még néhány ilyen pirruszi győzelem és a miniszterelnök kisétáltatja Magyarországot az Európai Unióból.
Lakatos P.
