Budapesten, a ferencvárosi Tompa utcában levő padot hétszer festették át nyolc nap alatt.
Eredetileg július 6-án az Amnesty International és a Ferencvárosi Önkormányzat adta át a főváros első szivárványos köztéri padját, amit rá két napra a Fradi-ultrák (Kubatov Gábor FIDESZ alelnök könnyen mozgósítható emberei) zöld-fehérre pingáltak.
Hogy céljukhoz kétség se férjen, a térkőre írták: Stop LMBTQ!
Többszöri átfestést követően, a Mi Hazánk Mozgalom budapesti elnöke piros-fehér-zöldre mázolta a padot.
Eszembe jutott Kolozsvár fura ura, Gheorghe Funar, aki polgármesterként 1992-2004 között, ultranacionalista politikájának illusztrációjaként, a trikolór piros-sárga-kék színeire festette át a köztéri padokat, szemeteskukákat, utcai szegélyköveket.
A ferencvárosi pad átfestegetés figyelmeztetés akart lenni a 28. Budapest Pride-fesztiválnak, amelyen a szervezők szerint 35ezren vettek részt, köztük David Pressman amerikai nagykövet is.
A vonulás végén felszólalt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, aki az LMBTQ-emberek elfogadásáról beszélt.
Ismeretségi körömben sokan, akik annak idején egyöntetűen elutasították Funar és pártja szélsőséges nacionalista megnyilvánulásait, most kétféle álláspontra helyezkednek.
Az első kategóriába tartoznak azok, akik a FIDESZ LMBTQ-ellenes álláspontját és propagandáját kritikátlanul elfogadják, illetve azok, akik a Román Ortodox Egyház dogmáit tartják irányadónak.
Nagy vehemenciával tiltakoznak a melegházasság elismerése, a szexuális és nemi kisebbségekhez tartozó (LMBTQ) emberek egyenlőségének társadalmi elfogadása ellen.
Hab a tortán, hogy Orbán Viktor a 90-es években még támogatta a melegek egyenjogúságát és Kövér Lászlóval kiálltak amellett, hogy a törvény ne tegyen különbséget eltérő és azonos nemű emberek együttélése között.
Sic transit gloria mundi!
Sokkal többen tartoznak a második kategóriába. Elfogadják ugyan az LMBTQ-emberek létjogosultságát, élettársi kapcsolatuk legalizálását, viszont elítélik nyilvános felvonulásaikat. Otthon, a négy fal között csinálhatnak bármit, semmi közünk hozzá, az ő dolguk, mondják.
Kissé álságos álláspont, mégis haladásnak minősíthető az első kategóriába tartozókhoz viszonyítva. Annak idején a színesbőrűek, az etnikai, illetve vallási kisebbségben levők is jogaik elismeréséért vonultak fel, tüntettek.
A gondot társadalmunkban az intolerancia főként gazdasági válság idején és választások előtti erősödése jelenti. Mindegy, hogy ezt a nemzeti, vagy a focicsapat színeivel próbálják álcázni, felfeslik a politikai haszonszerzés szándéka.
Az intolerancia szégyenpadján sajnos nagy a tumultus.
Lakatos P.
