Néhány nap különbséggel két kormány egy-egy minisztere állította ugyanazt, de eltérőek lettek a következmények. Jogosan tevődik fel a kérdés: -ezek a fiúk hiányoztak arról a történelemóráról, amikor a jaltai konferenciáról (1945 február 4-11) tanultak, vagy a logikával állnak hadilábon?
Elemezzük a nyilatkozatokat és következményeiket.
Vasile Dâncu Románia Kormányának hadügyminisztere,
egy televíziós interjúban arról beszélt, hogy az orosz-ukrán háborúnak csak az amerikai-orosz béketárgyalások vethetnek véget, mert az ukrán vezetés nem járulhat hozzá „egy igazságtalan területvesztéshez”.
Az meg sem fordult a fejében, hogy esetleg az oroszok visszavonulhatnának az elfoglalt területekről.
Nyilatkozata utolsó csepp volt a pohárban. Klaus Iohannis sietett megcáfolni őt, a NATO és az EU vezetőinek közös álláspontját hangoztatva. Egyéb esetekben jogosan lehet az államfőt szervilizmussal vádolni, de most igaza volt.
Dâncu körül elfogyott a levegő, kénytelen volt beadni lemondását. Az államfővel való együttműködés ellehetetlenülésére hivatkozott.
Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere
Nyilatkozata szerint: „naiv illúzió, hogy az orosz-ukrán tárgyalásokkal véget lehet vetni a háborúnak, a tartós békéhez amerikai-orosz tárgyalásokra van szükség”.
Neki nem kellett lemondania, hisz papagájként ismétli főnöke mantráját.
Nevezzük nevén a gyermeket. Az amerikai-orosz megállapodás, az ukrán vezetés feje felett, nem béketárgyalás, hanem diktátum.
Másszóval az érdekelt fél meghallgatása, szempontjainak mérlegelése nélkül kiadott nemzetközi megállapodás, amelyet az erősebb fél rákényszerít a gyengébbre.
Az Orbán Viktor által hangoztatott, ilyen típusú béketárgyalás, amelyre van példa a történelemben, mindent eredményezhet, csak tartós békét nem.
Lakatos P.